
Ez a saláta rendkívül könnyen és gyorsan elkészíthető. Az egyszerű ...



A fejlődő technológiának hála, egyre korábban diagnosztizálható a lisztérzékenység. Ekkor a szervezet támadásba lendül a gluténtartalmú ételek fogyasztása után, allergiás reakciót és komoly megbetegedéseket okozva.
A makrobiotika, latin eredetű szó, annyit jelenti, hogy hosszú élet, ezzel arra enged következtetni, hogy követői hosszú és egészséges életnek örvendhetnek.
Biztos előfordult már veled is: lefeküdtél, de nem jött álom a szemedre, csak forogtál a paplan alatt, és egyszerűen nem leltél nyugalomra.
Zsírégetőket rengetegen gyártanak, sok féle formában, pedig nem feltétlenül kell bogyókat szedni a zsír égetésének eléréséért. Milyen természetes módszerek léteznek?
Amerikában főképp és persze az egész világon emberek ezrei fogyasztanak üdítőitalokat, melyet akár "csontritkulás üdítőnek" is nevezhetnénk. A helyzet pedig évről-évre romlik.




Talán már hallottad, s nem először, hogy az vagy, amit megeszel. Egészen precízen fogalmazva az, amit beviszel a táplálkozás során a szervezetedbe, döntően befolyásolja, hogy milyen lesz a tested.
A tojásfogyasztás már sok ellentmondásos véleményt szült. Azt rebesgették róla, hogy emeli a koleszterin-szintet.
Sokan úgy gondolják, hogy az ünnepek alatt elfogyasztott rengeteg alkoholt egy hónapnyi méregtelenítéssel ellensúlyozhatják. Az orvosok szerint ez azonban több kárt okoz, mint hasznot.
Ki mondta, hogy gyorskaját csak házon kívül lehet enni? Ki ne ismerné a pillanatot, mikor az egész napi fáradtságtól hazatérvén semmi másra nem vágyunk, mint bekapni gyorsan néhány falatot, aztán elnyúlni a szófán?
Segíthet megszabadulni a sörhastól az a nemrég kifejlesztett gyógyszer, ami a gátolja a zsírsejtek vérellátását. A kísérletek során az injekciós formában beadott szer egy hónap alatt a testzsír 40 százalékától segítette megszabadítani a résztvevőket.
A népesség ahhoz a feléhez tartozol, akik gyakran szednek étrendi kiegészítőket azzal a szent meggyőződéssel, hogy ezek a szerek jót tesznek?








